Email Me Follow Me On Bloglovin Follow Me On Bloglovin Follow Me On Bloglovin Follow Me On Bloglovin

Revlon - Just Bitten Kissabble Balm Stain Rúzsceruzák

A mai bejegyzésben a Revlon rúzsceruzái közül mutatok meg hármat, ezek még az elsőként megjelent darabok, azóta már léteznek matt és ultrafényes változatok is. Ezt a kis csomagot 3 rúzsceruza alkotja: a nude rózsaszín Honey, a pink Sweetheart és a narancssárga Rendezvous. Amikor kibontottam rögtön megcsapott az erős mentolos illatuk, az ajkakra felkenve is érződik egy hűvös, pumpáló hatás, kicsit meg is duzzasztja az ajkakat - bár ezt lehet, hogy csak beképzelem magamnak. :)








A hidratálóhatásuk nagyon jó, én egyáltalán nem éreztem, hogy szárítottak volna, még táplálták is az ajkaimat. A tartósságuk is kiemelkedő, tényleg megfogják az ajkakat és a szín jó pár órán át fent marad. Sőt, én sminklemosóval sem tudtam teljes mértékben eltávolítani. :) Én nagyon megszerettem ezeket a ceruzákat, mert annak ellenére, hogy milyen intenzív a színük nagyon szép, precíz vonalat lehet velük húzni, ajakkontúrceruza nélkül is, és a színskála is a natúr színektől a vadabbakig mindent lefed. Ha még lesz lehetőségem, egy pirosra mindenképp lecsapok és a matt darabok is izgatják a fantáziámat, főleg a sötétlila.

Már próbáltam pár márkából ilyen termékeket - Catrice, NYC, Manhattan, L'oreal -, és egyértelműen ez vezeti a rangsort a Manhattan és a L'oreal darabjaival együtt, utána pedig a Catrice következik, azokat is nagyon szeretem, bár kevésbé pigmentáltak és picit szárítanak. Az NYC termékei sem rosszak, de inkább egy színezett ajakbalzsamra hajaznak, mintsem rúzsra, nem sok színt adnak és a tartósságuk sem kiemelkedő.

Sminket hozok velük, amint meggyógyultam, most szerintem ti se szeretnétek látni. :)

Szeretitek a rúzsceruzákat? Melyik a kedvencetek?


Ezek a termékek itthon sajnos nem kaphatóak, de az eBay-en tudtok rendelni!

8 megjegyzés:

  1. áhhh ne:D mostmár én is szeretnék ilyet:S:D

    ReplyDelete
  2. Nagyon szépek! Nekem egy van ebből a sorozatból és gondolkodok még 1-2 darab beszerzésén, de valahogy sosem tudok dönteni a szinek között és halasztgatom. Megkérdezhetem, hogy ezt a hármas szettet hol vetted?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ezt egy repülőút során vettem a fedélzeten, azt hiszem ez egy ilyen "travel exclusive" és boltban nem lehet kapni sajnos. :( Hát igen, a display előtt én sem tudtam volna dönteni, de valószínűleg egyébként nem is ezt a 3 színt választottam volna, de végül nem bántam meg és hozzám nőttek.:) Viszont a pinket és a narancsot inkább tavasszal, nyáron fogom sokat használni.

      Delete
  3. Gyönyörűek! *.* Nekem Catrice van és teljesen elégedett vagyok vele. :) Revlon-tól lip buttert szeretnék. :P

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én is szeretem a Catrice-t csak engem picit szárít, és nem olyan intenzívek a színei. A lip butter-ek is nagyon szépek:)

      Delete
  4. Szia! Megkérdezhetem, hogy te hol vetted őket? Már régóta szemezek a revlon Colorstay alapozóval, és ezekkel a rúzsceruzákkal is, és nem tudom hol lenne érdemes megrendelni. :/ Ebay-t nézegettem, de ott kicsit sok a postaköltség...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia! Itt is írtam egy másik kommentben, hogy egy repülőn vettem:) eBay-en kívül én sem tudok mást, de most megnéztem és postával együtt 3000 Ft-ért már sok árnyalat elérhető, külföldön sem olcsóbb, sőt. (Kivéve persze az USA-t, de én már átszámolva 7000 Ft-ért is láttam külföldön, szóval a 3000 szerintem reális ár érte. :))

      Delete